Bob Dylan. Nem kell bemutatni...lehet imádni, és lehet útálni a nyekergős, érdes hangja miatt, de azt el kell ismerni; a legjobb amerikai dalszövegíró úgy négy évtizede...
Titokzatos, misztikus, csúnya öregember, aki tavaly produkált egy olyan visszatérő albumot 65 évesen, ami az év albuma lett, megírta az öneletrajzát, ami szintén bestseller lett, nyert Oscart, Grammyket, Golden Globe-ot (amit nem mellesleg baromira elázva vett át..) és most filmet csináltak róla...
Ami nem is igazán pontos kifejezés...nem hagyományos rock movie-ról van szó, vagy megfilmesített életrajzról-leginkább a rendező(-Todd Haynes-Velvet Goldmine után másodjára nyúl bele a rock n'roll történelembe, ismételten kivételes érzékkel)-tisztelgése a 60-as évek műveszfilmei előtt, és az avantgard gyermeke iránt... Számomra igazi mozis élmény volt, őrültül vártam már mióta tudtam róla, mivel Cate Blanchett egyike a hat szinésznek, akik megformálják Dylant és ezt a víziószerű kreációt, ami kicsit tekervényes; habár a rendező ránk bízza a pöttyök, vagy a fonal követését...
Dylan, mint sztár ahogy ismerjük;folkénekes-dalszövegíró-próféta, ünnepelt "híresség",1965-66 a híres amfetaminos kábult időszak, együtt bandázódik a Beatles-szel, Allen Ginsberg-gel, és a Warholos Edie Sedgwickel kavar...London 1965...és Cate Blanchett mint Dylan...zseniális választás...zseniális alakítás...a haj ,a napszemüveg mind csak külsőség...Blanchett hihetetlen fizikai átváltozásait nem lehet elégszer megcsodálni-a mimikái, mozgáskultúrája, az egész lénye áttranszformálódva...minimum jelölések jövőre... A film gerincét az Ő alakítása alkotja, és a fekete-fehér szürreális London, a híres sajtótájékoztató, partyk, amik pokoli jól vannak megrendezve...majd a motorbaleset.
Heath Ledger a színész oldalát alakítja, akinek házassága válságba jutott, és nem bír megbírkózni a hírnévvel és a válás okozta sokkal...
A következő erőteljes fekeke-fehér képeken egy újabb karakter, egy Rimbaud szerű figura jelenik meg; Dylan a poéta, a borotvaéles agyú elmés, akit arról faggatnak, miért hagyta abba a lázító hangvitelű szövegek írását. A legtöbb dialektus egyébként pontosan lett idézve, abból a bizonyos sajtótájékoztatóból, ami híressé vált azáltal, hogy Bob képtelen volt egyenes válaszokat adni, csak ködösített, vagy metafórákban beszélt...
Ismét egy másik karakter...kezd egy kicsit kusza lenni..!?-és mindez ugrálva, nem kronológiai sorrendben...-szóval Christian Bale is megvillan mint a lázadóból megtért religion freak... Utoljára hagytam a számomra két legkülöncebb figurát, az egyik egy hat éves fekete kissrác, a másik pedig nem éppen egy amerikai dzsigoló, de Richard Gere igencsak megtépázottan...Nos őket a szabadjára engedett fantáziara lehet bízni, hogy hova tesszük a Dylan sztoriban...!? A film több mint rendkívüli...baromi különleges utazás, egy olyan korszakba és egy olyan ember életébe, melyhez hasonlót ritkan látunk dokumentumfilmekben is.
..és nem utolsósorban essék szó a ZENÉ-ről is! Aki nem Dylan rajongó az is imádni fogja, mivel nem Dylan énekel, Eddie Wedder, Sonic Youth, a Wilcos Jeff Tweedy és még rengeteg más előadó alkotja az ekletikus mixét a soundtrack-nek. A filmcím; "I'm not there" most először lett lett kiadva hivatalosan, holott karrierje egyik leginkább elismert, és híres-hírhedt dala, ami meglepetés mivel kivették az eredei track list-ből a "Basement Tapes" albumról, majd csak komplett discográfiában volt megtalálható.
Szóval, a film igazi csemege movie geek-eknek, nekem külön élmény volt még, hogy a moziban 99%-ban Dylan generáció ült, két korombeli pár volt még rajtam kívül, de azok a film felénél koccoltak(?!) több mint valószínű nem jött át nekik...a mozi után meghallottam ket idős bácsikát, amint a filmen zizegnek és elkaptam őket, mikor nagy vagányul csak lazán úgy jellemezték a filmet;"That was a goddamn cool movie" well....-it was!
