
Az egyetlen olyan klub szűnt meg a városban '94 őszén, ahol amatőr és kicsit ismertebb együttesek adtak koncerteket. A klub saját, AZ Újságának hatodik, utolsó számában így emlékszik vissza Szikora László, a klub egyik alapítója és az újság szerkesztője.
1989-ben néhány huszonéves, akik akkoriban különlegesnek számító zenéket szerettek hallgatni, kitalálták, hogy csinálnak egy olyan alte klubot, amilyen már működött néhány városban. Az Ifjúsági Házban meg is alakítottuk az Alternatív Zenei Klubot, Majd rövid idő múlva meghívtuk az első utunkba eső együttest, az egri Biztonsági Tanácsot.
Kevés ember (kb. 60 fő) gyűlt ösze az első koncertre, de mindenkinek nagyon tetszett a dolog, mi meg jól összejöttünk a BT tagjaival. A következő koncert már hatalmas buli volt, kétszer annyian voltak, mint az előzőn (Hungarian Dracula). Lelkesen folytattuk a koncertek szervezését, és hamarosan rájöttünk, hogy ehhez anyagi függetlenség szükséges, így az Ifiház klubjából önálló egyesület lettünk.
'90 Szilveszterére egy nagy bulit terveztünk és a klub néhány tagja összeállt, hogy az ismét meghívott Biztonsági Tanács mellett zenéjükkel emeljék a hangulatot. Ez a fúzió olyan sikeres lett, hogy ez az együttes ma is létezik, ez a Kultúrális Szemle. Ez után alakult ki az AZ ACTION, mely a klub kiadója és terjesztője lett. Itt jelentek meg a Szemle demói és általában évenként az "AZ válogatás" című kazetták, melyeken azok az együttesek kaptak helyet, akik felléptek az AZ Klubban.
Bár havonta egy, esetenként két koncertet tartottunk, elég sok együttes megfordult itt. A nevesebb együttesek (Trottel, Nihil, Hisztéria...) mellett igyekeztünk lehetőséget adni a kezdő. névtelen együtteseknek is. Például a Prosectura többször volt itt, mikor még nem ismerték őket.
Időközben folyamatosan izgatott minket a fanzine-készítés, neki is láttunk, de csak a harmadik számtól kezdett elfogadható lenni a minősége, tartalma. Ez lett az AZ Újság, mely nem is igazából fanzine, mivel ebben főként az AZ Klub dolgairól esik szó, az itt fellépett együtteseket ismerteti, és ezáltal elég lokális jellegű. A klubnak azért sokat jelentett, mivel több helyen ismerték meg , többen érdeklődtek az AZ Klub és a Szemle után.
Így az utóbbi két évben már profin tudtunk foglalkozni a szervezéssel. Egyre érdekesebb és nevesebb együtteseket hívtunk meg (Andersen, Auróra, Sexepil...), és két külföldi bandának (Constant Summer Franciaországból, The Bullocks Németországból) szerveztünk magyarországi turnét.
Kétszer rendeztük meg az AZ Akciót, melyeken 5-6 együttes lépett fel, ezek a nagy bulik hozták a nézőcsúcsokat. A harmadik akció most lesz, de sajna a neve: BÚCSÚBULI. Körülbelül ennyi volt, ennyit bírt a pénztárcánk.
(AZ Újság, 6.szám, 1994)
A klub megszűnt, de még utána is voltak koncertek az Ifiházban, majd 1995 szeptemberében az Ifiház is megszűnt. Ezután még ugyanitt volt a Kultúrális Szemle búcsúkoncertje és talán ez volt az utolsó koncert az épületben. A Szemle kábé nyolc év múlva újból összeállt, egy kicsit másabb felállásban. koncertek szervezésében is volt több próbálkozás a városban, de egyik sem volt hosszú életű és ilyen horderejű.
Magam is megfordultam pár koncerten, az első talán 1991-ben volt, mikor itt járt a Prosectura. Az egyik haverom akkoriban tábortűzgitározott egy középiskolai bandában, melynek Micimackó:) volt a neve és rábeszélt, hogy menjünk el az Ifiházba Prosectura koncertre. Kívül álltunk meg először és hallgattuk az utcára kiszűrődő zenét egy darabig. Aztán egy olyan szövegrész következett, hogy "pornót lökök a videóba, szarok a Micimakóra". Ezen haverom úgy besérült, hogy azonnal távoznunk kellett onnan.
Később voltam itt Abigél, Csapadék, és több Szemle koncerten is. Megnéztem a német The Bullocks fellépését. A közönség is nagyon vegyes volt, köztük sok punk, más, távolabbi városokból is ellátogattak ide. Állítólag a húgát brutálisan meggyilkoló mezőkovácsházi O. Krisztián is súlyos tette előtti estén, megfordult itt. Ide járt a Táncsics gimibe.
Azt hiszem a fellépők felsorolása közül kimaradt a holland Distract Vibes neve. Érdekesség még, hogy a Sexepil, a holland énekessel lépett föl. Egy AZ Action koncertsorozatot pedig az AKG pályára szerveztek, mivel ezt elmosta az eső, a rendezvény egy csomó punkkal együtt beköltözött a Művházba, ez a megmozdulás botrányosra sikerült. Az akkori Orosházi Naplóban egy "Tánciskolához szokott nagyszüleink mit szóltak volna ehhez" kezdetű/stílusú cikk jelent meg, ahol főleg a punkokat és külsejüket vesézik szörnyülködve. Ez a cikk megvan Qky-nak, az egyetlen akkori, helybeli punknak, sokszor elolvastuk és rengeteget röhögtünk a gyökér, álszent stíluson, amivel íródott...
Néhány közönségfotó:

Andersen koncert


Bullocks

Sorsolás a Prosectura koncerten.

A RÉS

Színpadon a Variola

A Trottel egyik tagja AMD pólóban csévéli a kábelt.

Az AKG pályára tervezett, majd később botrányba fulladt koncertsorozat előtt.

A francia Constant Summer fellépése

Ezután a Szemle is fellépett Franciaországban és később is visszatértek egy francia-belga miniturnéra.

Közös fotón a Szemle és a Constant Summer

Köszönet a Szikora házaspárnak. Holnap a klub fanzine-eit és plakátait mutatom be, plusz egy korabeli visszaemlékezésből, megemlékezünk az Ifiházról.

Közös fotón a Szemle és a Constant Summer

Köszönet a Szikora házaspárnak. Holnap a klub fanzine-eit és plakátait mutatom be, plusz egy korabeli visszaemlékezésből, megemlékezünk az Ifiházról.