A nádas továbbra is magas és több méter vastag betonfalként őrzi az objektumot az erdei park sétányára kilátogató emberek elől. Ha valaki látni szeretné gyopárost akkor azt a hídról tudja megtenni vagy pedig a betonfal 2-3 résén át, igaz ezt már leírtam itt a blogon vagy nyolcszor. Szóval sajnálom nagyon, hogy az erdő felől (annál a pár résnél is) a belógó nád miatt gyakorlatilag alkalmatlan a fotózásra a fürdő.
A tavaly kirakott padok közül már nincs mind a helyén, valószínűleg elvándorolt valahová kerítésen belül, ami valószínűleg nem a fürdő belső területe.
Na ez itt a hídon túli rész a hídról fotózva, bal oldalt a Tópart Panzió (ennek fényei takarásban vannak) , jobbra pedig a Hotel Flóra és körülötte egyéb nemtudommik:

Szintén a hídról készült a fürdő felé:

Ez is, már toronnyal:

Az pedig ott balra a távolban a fürdő kerítése, a régi átjáró az erdőhöz, amit a legtöbben használtak de aztán gyopi fizetőssé tette... és az erdő:

Itt már jóval sötétebb volt, ilyenkor már nem mutatnak olyan jól a fények:

Ez a kép pedig inkább érdekes mint szép. Jól megfigyelhető a felszálló pára, mivel a levegő rendesen lehűlt. Ez inkább hajnalban szokott lenni, egyszer voltam ott valamelyik nyáron és gyönyörű volt a tó hajnalban, amit egyébként nem igazán lehet elmondani róla.

Szólt a zene a román turistáknak:

És egy utolsó csendélet:

Igazából a fürdő szebb a nyári hajnalokon, főleg ha egy kicsit felhős az ég.
Lehet, hogy lesz még éjszakai fotós bejegyzés mert van tarsolyban sokminden de az már nem gyopi.