Melega Krisztián barátom küldte ezt a programajánlót amit ide beraktam. Járt hozzá még egy csúnyácska logó is de azzal ne rontsuk már el ezt a bejegyzést :)
Szóval:
"A békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai rézfúvós kamara estet tartanak Orosházán február 15-én 18órától a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében.
A különleges zenei csemege az Oros-haza Baráti Kör és a Petőfi Művelődési Központ közös szervezésében kerül megrendezésre, melynek keretében két formáció lép színpadra péntek este: egy kis fúvós együttes és egy harsona quartet. Mindkettő a zeneiskolából frissen kilépett elsős és a főiskola küszöbén álló ötödéves konzervatóriumi hallgatókból áll, akik jelenleg egy rézfúvós versenyre készülnek. Ennek keretében – amolyan éles főpróbaként – lépnek színpadra Orosházán. Felkészítő tanáraik Szűcs Csaba és Fabók László. Utóbbi orosházi származású, így jött az ötlet, hogy úgymond „megfürdessék” a darabokat más városban, számukra ismeretlen közönség előtt is.
A kamaraesten a reneszánsztól a barokkon át napjaink muzsikájáig szólalnak meg a darabok fúvós átiratban, de a zenészek előadnak kimondottan ilyen formációkra írt műveket is. A zenészek rangos hazai és külföldi versenyeken szereztek egyénileg és kamara felállásban is komoly szakmai díjakat.
A közel egy órásra tervezett, Orosházán ritkán hallható fúvós estre belépőket 300 forintos egységáron a művelődési központ jegypénztárában lehet váltani."
Rézfúvós kamaraest Orosházán
2008.02.12. 23:54 | [imi] | Szólj hozzá!
Címkék: zene ajánló kultúra orosháza
A bejegyzés trackback címe:
https://foldiek.blog.hu/api/trackback/id/tr51337086
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.