Ami nem is igazán pontos kifejezés...nem hagyományos rock movie-ról van szó, vagy megfilmesített életrajzról-leginkább a rendező(-Todd Haynes-Velvet Goldmine után másodjára nyúl bele a rock n'roll történelembe, ismételten kivételes érzékkel)-tisztelgése a 60-as évek műveszfilmei előtt, és az avantgard gyermeke iránt... Számomra igazi mozis élmény volt, őrültül vártam már mióta tudtam róla, mivel Cate Blanchett egyike a hat szinésznek, akik megformálják Dylant és ezt a víziószerű kreációt, ami kicsit tekervényes; habár a rendező ránk bízza a pöttyök, vagy a fonal követését...

Dylan, mint sztár ahogy ismerjük;folkénekes-dalszövegíró-próféta, ünnepelt "híresség",1965-66 a híres amfetaminos kábult időszak, együtt bandázódik a Beatles-szel, Allen Ginsberg-gel, és a Warholos Edie Sedgwickel kavar...London 1965...és Cate Blanchett mint Dylan...zseniális választás...zseniális alakítás...a haj ,a napszemüveg mind csak külsőség...Blanchett hihetetlen fizikai átváltozásait nem lehet elégszer megcsodálni-a mimikái, mozgáskultúrája, az egész lénye áttranszformálódva...minimum jelölések jövőre... A film gerincét az Ő alakítása alkotja, és a fekete-fehér szürreális London, a híres sajtótájékoztató, partyk, amik pokoli jól vannak megrendezve...majd a motorbaleset.

Heath Ledger a színész oldalát alakítja, akinek házassága válságba jutott, és nem bír megbírkózni a hírnévvel és a válás okozta sokkal...

A következő erőteljes fekeke-fehér képeken egy újabb karakter, egy Rimbaud szerű figura jelenik meg; Dylan a poéta, a borotvaéles agyú elmés, akit arról faggatnak, miért hagyta abba a lázító hangvitelű szövegek írását. A legtöbb dialektus egyébként pontosan lett idézve, abból a bizonyos sajtótájékoztatóból, ami híressé vált azáltal, hogy Bob képtelen volt egyenes válaszokat adni, csak ködösített, vagy metafórákban beszélt...

Ismét egy másik karakter...kezd egy kicsit kusza lenni..!?-és mindez ugrálva, nem kronológiai sorrendben...-szóval Christian Bale is megvillan mint a lázadóból megtért religion freak... Utoljára hagytam a számomra két legkülöncebb figurát, az egyik egy hat éves fekete kissrác, a másik pedig nem éppen egy amerikai dzsigoló, de Richard Gere igencsak megtépázottan...Nos őket a szabadjára engedett fantáziara lehet bízni, hogy hova tesszük a Dylan sztoriban...!? A film több mint rendkívüli...baromi különleges utazás, egy olyan korszakba és egy olyan ember életébe, melyhez hasonlót ritkan látunk dokumentumfilmekben is.

..és nem utolsósorban essék szó a ZENÉ-ről is! Aki nem Dylan rajongó az is imádni fogja, mivel nem Dylan énekel, Eddie Wedder, Sonic Youth, a Wilcos Jeff Tweedy és még rengeteg más előadó alkotja az ekletikus mixét a soundtrack-nek. A filmcím; "I'm not there" most először lett lett kiadva hivatalosan, holott karrierje egyik leginkább elismert, és híres-hírhedt dala, ami meglepetés mivel kivették az eredei track list-ből a "Basement Tapes" albumról, majd csak komplett discográfiában volt megtalálható.

Szóval, a film igazi csemege movie geek-eknek, nekem külön élmény volt még, hogy a moziban 99%-ban Dylan generáció ült, két korombeli pár volt még rajtam kívül, de azok a film felénél koccoltak(?!) több mint valószínű nem jött át nekik...a mozi után meghallottam ket idős bácsikát, amint a filmen zizegnek és elkaptam őket,  mikor nagy vagányul csak lazán úgy jellemezték a filmet;"That was a goddamn cool movie" well....-it was!