De a főattrakció csak eztán jött, lehet hallelújázni Fetser János és Németh Béla együtt átadták az elkerülő utat, melynek megépítése
Kerülőutak, avagy mit szívott Gordon?
2007.11.27. 20:57 | N.Zoli | 15 komment
Tegnap nem bírtam posztolni, mert nem volt netem.Történt egy pár dolog az elmúlt időben a városban, amiről nem csináltam bejegyzést, de írtak róla más helyeken. Például Zsiga Zsolt szenszej szerepelt a Nagy fogyásban. Kifosztották és felgyújtották az újságost a Dózsa ABC mellett. Úgy égett, mint egy fáklya, a tűzoltók egy óra hosszáig oltották. Aztán megoldódott a vasúti kérdés, megmaradnak a szárnyvonalak. Fetser J., Varga Z. és Dr. Vudu Gömbvillám beszambáztak a Minisztériumba és elintézték, mint ahogy az várható is volt. Majd a Városháza oldalfalára, lelkes Fetser fanok a Megyei Hírlapból kifénymásolt és kinagyított cikket ragasztottak ki. Léna meg készül a pekingig tartó kerékpártúrára, ami azért nem kisasszony-bicajozás lesz.
De a főattrakció csak eztán jött, lehet hallelújázni Fetser János és Németh Béla együtt átadták az elkerülő utat, melynek megépítésetizenöt tizenkét évig tartott. Bajnai Gordon beszédet mondott egy teherplató színpadon, a fúvószenekar tövében, miközben a szél lágyan símogatta a pulpitusra rajzszögezett magyarcímert. A Gyopár TV felvétele:
De a főattrakció csak eztán jött, lehet hallelújázni Fetser János és Németh Béla együtt átadták az elkerülő utat, melynek megépítése
Címkék: esemény mese kormány kisvárosi kispolgár orosháza made in hungary politics
A bejegyzés trackback címe:
https://foldiek.blog.hu/api/trackback/id/tr21244769
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
eremi 2007.11.27. 22:51:32
én is tudnék most észrevételezni, biztosan ki is töröltetnének ..
DarkFuture 2007.11.28. 06:54:21
Gyopiról annyit:
úgy húzzák a lóvét, hogy el sem tudnátok képzelni a nagyszabású koncerteken különböző bérleményeket vásárolnak pl. 1 milláért projektort, fél milláért világítást stb.
Nem azért de ha van rá pénz mi a faszért veszi bérbe 2 napra a kivetítőket amikor ennyi zsetonért újakat vesznek 3év garival ami kb addig is működik.Szóval pereg a zseton ott is.Azért megy szarul gyopi mert v.ki naon jól megél belőle ennyi.

Zs. P. 2007.11.28. 13:37:53
Bajnai Gordon most kivételesen igazat mondott. :-)
Az elkerülő út első szakaszának alapkövét napra pontosan 12 évvel ezelőtt, 1995. november 28-án rakták le.
Az elkerülő út első szakaszának alapkövét napra pontosan 12 évvel ezelőtt, 1995. november 28-án rakták le.
N.Zoli 2007.11.28. 15:02:29
Zs. P.
Elhiszem, hogy így van, csak a linkelt beol cikk 1992-t ír alapkőletételi dátumnak. Azért tizenkét év is gyönyörű teljesítmény. Évente 1, 7 km-nyi elkerülő út épült. Hát itt a lé, mi? :D Ebben az útban. Földvár felé meg legalább húsz éve olyan ramaty az út, hogy a földút megváltás lenne az autósoknak.

Vokálpatrióta 2007.11.28. 16:09:18
Akkor a linkelt cikk írója elírta a dátumot...ennyi.
Én korábban összefoglaltam, abban vannak dátumok is.
www.hir6.hu/story/a_legfontosabb_cel_megvalosult_elkerultek_a_lemaradast.html
Egyébként meg igazad van: "hatalmas teljesítmény" 12 év alatt megépíteni 12 km-t...

N.Zoli 2007.11.28. 16:46:06
Itt van a fürdő, meg a konferenciaközpont.
Ez olyan, mint mikor Bohus az örökségben a két csajnak mondja, hogy: Hová akartok menni? itt van a medence, a vidijó, a gáz, meg a strucc:)
Ez olyan, mint mikor Bohus az örökségben a két csajnak mondja, hogy: Hová akartok menni? itt van a medence, a vidijó, a gáz, meg a strucc:)
Zócsi · http://www.myspace.com/isotope235u 2007.11.28. 16:54:32
Hát ja, az útépítés kis hazánkban a legnagyobb biznisz a politikus uraknak, lehet nyúlni a pénzt rendesen. Még a bukó ajánlatot benyújtó cégnek is csurran-cseppen valami. Gordonka, te meg húzzá el a MÁV szimpatikusokhoz!
Bazil · http://www.bazilphoto.fw.hu 2007.11.28. 19:56:51
Nos ez fantasztikus! Ennyi pénzből ezt építeni! Harmadannyiba került egy kilométer megépítése, mint a Köröshegyi Völgyhídnak! Gondolom akkor ez egy csúcsfejlettségű út! :) Fűthető úttest, medvesség elvezető bitumen...
Így kell elb...ni egy ország pénzét!!!
Így kell elb...ni egy ország pénzét!!!
K. Gy. · http://korbely.hu 2007.11.28. 21:49:05
Vokál: a hiba javítva, szerző leqrva. Mostmár mi is nézzük a te hibáidat? :)
Vokálpatrióta 2007.11.28. 23:49:40
K.Gy.
Tőlem... :)))
Tőlem... :)))
Zs. P. 2007.11.29. 15:49:39
Maradjunk abban, hogy én nézem mindkettőtök hibáit ;-)
déni 2007.11.29. 18:13:03
Én pedig elnézem mindkettőtök hibáit :))
Vokálpatrióta 2007.11.30. 16:28:34
Zs. P. - déni!
Ahogy elnézem, Ti meg jól néztek ki... :))))
Ahogy elnézem, Ti meg jól néztek ki... :))))