Így volt ez már évekkel ezelőtt is. Ha nem is mindig valami ótvaros szart akarnak az arcunkba tukmálni, akkor is drágán próbálják. Nagyjából az egész kínálat kapható a kínai piacon aprópénzért. Nem tudom kit akarnak megtéveszteni kamudokikkal, meg űrkutatásban használatos NASA polimerekkel. Ha valóban olyan fantasztikus dolgokról lenne szó, akkor nem szorulnának húsz perces szájbarágó reklámokra, ahol kihangsúlyozzák az előnyöknél a könnyen tisztíthatóságot és az ergonómikus fogantyút, csúszásgátló talppal. Ezek a reklámok nap, mint nap lemennek és a megvezetett fogyasztók fizetik ennek költségeit is.
Egyszer hallottam, hogy valaki rendelt egy Body Shapert és megrázta a veséjét, lehet nem így történt, de én kiköptem a kávémat, mikor ezt meghallottam.
A minap végignéztem az egészet és csináltam egy-egy képet mindegyik csudadologról. Arra már nem emlékszem melyik mely csatornán volt reklámozva.
Itt van a legelső akármi, valami terpesztgető gép fenékformáláshoz. Lenyomják az eredeti amerikai reklámot, majd jönnek a magyar változat munkatársai, köztük Rubint Réka fejmikrofonnal az élményfürdőben. Láthatjuk computer animáción is, hogy hogyan fejti ki hatását a combra és a nagy farizomra (gluteus maximus).
Aztán itt van a szarszínész, keresztfülbevalós cimbi, éppen a csudahámozót beszéli be a fejünkbe. A másik pojáca meg bemutatja, hogy még az ananászt is lecsupaszítja.
Ez meg itt a ránctalanító vellanycerka. Mammerek fotóit mutogatják előtte, majd fotoshoppal kisímított arccal utána. Közben egy kozmetikus rajzolgat a nénik orcájára.
Máris ugrunk a jövő lúdtalpbetétjére. Ebből megrendelünk egy párat és kipostáznak kettőt a címünkre. Nagyon masszív, még úthengerrel is ráhajtanak, hogy ezt prezentálják.
Vizes porszívó. Ezenkívül az összes porszívó szar. Össze is hasonlítják őket, ahol a veterán porszívó bekapcsolás után egyből okádja a port és a gyengeorrú néni egyből elhessegeti a kis orra elől néhány tenyérmozdulattal és finnyázó arckifejezéssel. Ez a porszívó meg olyan ügyes, hogy még gyorsabban kiszívja a pohárból a babkávét, mint bármely hagyományos. Legalábbis a reklám szerint.
Itt látható a legszuperebb V-gyalu ever. Az összes hasonló nagy szar, ezt bizonyítandó a szeletelő csávó elhajigál néhány régebbi törött V-pengés szeletelőt, meg úthenger alatt zúzzák össze őket. Ez a csávó nagyon ügyes még a földiepret is fölkarimázza. Azért megnézném ez hogy működik a valóságban. A hitetlen gyaur kutyák kedvéért még rá is áll a gyalura, hogy bebizonyítsa mennyire masszív.
Fogyasztószer, Reduce Fat Fast. Fogyaszt a faszt. Nincs benne semmi káros csak zöldtea és java tea. Kihajtja vizet és máris karcsú minden vásárló. A nagy kékséget a háttérben meg egy az egybe átvették a porszívóreklámból.
Személyes kedvencem a szuperkés. Ami egy késkészlet csak úgy kamuzzák, hogy a szuperkéshez adják a többi részt ajándékba, exkluzív fadobozban.Mondjuk a többszörösen, a végén lézerrel élezett kés érhet a legtöbbet az egészből, mert a csirkebontó ollót ismerem és tudom, hogy még a kartont se vágja. A fenőacél meg olyan játéknak néz ki, mintha a böllér Kené lenne. A fülbevalós keresztény főhős kábelt szabdal, fagyasztott narancslét vág ketté, majd egy kalapácsból nyiszál ki némi vasport.
Végül itt a német acélpengés, kínai Robo Chef. Mindent összeaprít a kis jenai tálkájában. Kábé 3000-4000 Ft-tól kapható ilyen gép, bármely üzletben. Nem tudom már ez mennyi, de biztos több.
Szerintem ebből éppen ennyi elég is. Itt a vége, tedd a jégre, majd elcsúszik valamerre.