Állandóan tervezem, hogy rakok föl egy posztot az Euro és Italodiscoról. Ma átgondoltam, hogy az olasz könnyűzene az Italodiscoval egy külön posztot igényel. Aztán továbbgondoltam, ha olasz könnyűzenéről van szó, nem mehetünk el a filmzenék mellett sem és ez is ígényli a külön bejegyzést. Ma erre hangolódtam rá, holnap pedig írok az olasz könnyűzenéről.

Kezdeném a Grammy díjas Henry Mancinivel, aki Enrico Nicola Mancini néven látta meg a napvilágot, vagy a kórház lámpáját Clevelandben. Tehát ő csak olasz származású, de itt a helye. Alan Silvestri most kimarad. Ha másról nem is, a Rózsaszín párducról mindenki tudja, hogy Henry szerzeménye.



A Keresztapa filmekből ismerhetik a legtöbben Nino szerzeményeit, aki 1979-ben elhunyt. Így a harmadik részhez már nem szerzett új zenét.


 

Következzék egy újabb nagyágyú: Ennio Morricone, aki a legnagyobb filmzenéit Sergio Leone spagetti westerneihez komponálta. Sergio Corbucci producer nevéhez fűződik ez a műfaj, aki később a Bud Spencer és Terence Hill filmeket is producerkedte. Most vagyok gondban, mert Ennio-tól rengeteg jó zenét rakhatnék most ide. Személyes kedvencem az Ecstasy of Gold most kimarad, mert azt már egy korábbi bejegyzéshez fölhasználtam.
http://foldiek.blog.hu/2007/02/08/hogyan_gyalazzuk_meg_2
 Inkább ugyanebből a filmből jöjjön a Jó, a rossz és a csúf téma, a főcímzene.




A westernek mellet sok más filmhez is komponált zenét Morricone. Sokan rajonganak a Profi című film zenéjéért, én kevésbé. A Sorstalanság témáját is kihagynám. Inkább idebiggyesztem a Polip című sorozat főcímzenéjét.