A legtávolabbi gyökerek kisdiákkori barátságokig és kamaszkori közös zenehallgatásokig nyúlnak vissza, de ezek már történelmi homályba vesző dolgok. A zenélés mint önkifejezési és önmegvalósítási lehetőség a „Tévés” presszóban eltöltött estéken vált igazán komollyá az alapító tagokban. Nem kimondottan kocsmázás jellege volt a nevezett műintézmény látogatásának, sokkal inkább az akkor még ritkaságnak számító videoklipek bámulásával töltöttük ott időnket, miközben a világ dolgairól is jókat beszélgettünk. Ne feledjük, 1983-ban történt mindez: no kábelTV, no mobil, no világútlevél, no Internet, így a német csatornákról kint felvett, feketén behozott és a presszóban naponta többször végigjátszott műsorok biztosították kapcsolatunkat az aktuális zenei irányzatokkal (meg a Zenebutik, he-he!). A passzív befogadás egy idő után nem kötötte le energiáinkat, ezért a sok vad ötlet közül az egyiket („alakítani kéne egy együttest!”) elkezdtük megvalósítani. Hirtelen sok problémával szembesültünk: nem voltak hangszereink és nem tudtunk zenélni. Ezek az apróságok nem tűntek megoldhatatlannak, vagyis pénzt gyűjtöttünk, hogy a minimális feltételeket megteremtsük és a fantáziazenekar szintjén túllépve hangokat is tudjunk produkálni, majd lelkes autodidakta gyakorlásba kezdtünk a cél érdekében. Nevet is keresnünk kellett, mégpedig olyat, amire felfigyelnek. Végül ’83 késő őszén a név és a tagság is összeállt, a próbák pedig folytak, már ha volt hol. Az ideiglenes megoldások után Déni segítségével beszivárogtunk az Ifiházba, ami aztán hosszabb időre megoldotta a próbahely kérdését, és nyugodtan dolgozhattunk az instrumentális new wave stílus általunk elképzelt formájának megvalósításán.
Ekkor a Czári Balett felállása a következő volt:
Szabó Attila - gitár
.jpg)
Szabó György - Casio VL-1, Yamaha dobgép
Széplaki Imre - basszusgitár
K. Tóth István - Casio VL-1
Szabó Attila - gitár
Szabó György - Casio VL-1, Yamaha dobgép
Széplaki Imre - basszusgitár
K. Tóth István - Casio VL-1
Szintén a szoros társasághoz tartozott Szikora László, aki ötleteivel és munkájával sokat segített a csapatnak: plakátokat készített, a felszerelést tökéletesítette.
Sajnos a fellépési lehetőségek a maihoz hasonlóan nagyon szűkösek voltak, de szerencsére az Ifiház ehhez is partner volt, így ott került sor az első nyilvános bemutatkozásra. A baráti társaságon kívül a helyi „szakma” is képviseltette magát, vagyis szélesebb körben ismeretessé vált, hogy újabb zajkeltő brigád kezdte meg működését kis városkánkban. A stílus ugyan szokatlan volt, néhányan hiányolták a magasabb szintű hangszeres tudást, de az újdonság és korszerűség többnyire elismerést váltott ki. Ezt jelezte az is, hogy meghívást kaptunk egy megyei tehetségkutató fesztiválra a beküldött hanganyagunk alapján, amit szintén az Ifiházban készítettünk el, gyakorlatilag barkácsmódszerekkel ’84 nyarán.
Érdekes volt aztán a helyszínen látni a zsűri fejét, mikor nem igazán hitték el, hogy szinte egy maréknyi felszereléssel keltjük az egész zűrzavart (persze jól le is pontoztak bennünket, lelkük rajta…). Sikerült még néhány fellépést megszervezni, de hosszú távra akkoriban a fiatal férfiak csak egy nagy mumus, a katonaság legyűrése után tervezhettek, mi meg még mind előtte voltunk. Csináltuk amíg lehetett, aztán ahogy jöttek a behívók, kissé széthullott a csapat.
Végleges megszűnésről persze nem volt szó, de átmenetileg kettőre csökkent a létszám. Attila és Imre mint Czári Balett GMK folytatták a zenélést, de mindkét gitáros átváltott a billentyűs hangszerekre, a stílus pedig az elektro-pop irányába mozdult el (továbbra is ének nélkül). Nyomtak ők is egy pár fellépést, felvételek is készültek (pl. egy ’85 novemberi Ifiházbeli koncertről), de a cél továbbra is inkább a jó hangulatú időtöltés volt.
A sereg viszont rövidesen őket is elkapta egy fordulóra, így egy ideig szünetelt a műhelymunka.
A következő, zenéket termő korszak ’87 őszétől indult, de igen komoly változásokkal.
Folyt köv...
